„Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet! Kimegyen a lelke; visszatér földébe, és aznapon elvesznek az õ terveik.” (Zsolt 146, 3-4)
A zsoltáros bizonyára sokat csalódott már emberekben és rájött: a terveik is elvesznek. Ez a mi tapasztalatunk is, mégis olyan ingatag dolgokra hivatkozunk és alapozunk, ami mulandó. Mulandó a földi király is és a földi érték is, a rozsda és a moly megeszi, elenyész.
Egy asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát az asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó szerencséjén tovább állt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. “Gondolkoztam …- szólalt meg. Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”
Karácsony előtt nekünk is jó lenne elgondolkodni: melyek azok az értékek, amik valóban megmaradnak, nemcsak az ünnepen, hanem utána is. Örökkön örökké! Ámen!
Rácz Ervin,
Erdőd