„Jaj néktek vak vezetők…”
Mt. 23,16/a
Olvasandó: Mt. 23, 16-23
A mai Ige kapcsán az esküvésről kellene beszélnem, de úgy érzem Jézus Krisztusnak nem ez volt a fő üzenete kora írástudói és vezetői felé, mikor a fenti szavakat mondta nekik.
Az írástudók és a farizeusok törvényismerete mély volt és alapos, ezért az emberek minden kérdésben hozzájuk fordultak. E miatt nevezi Jézus őket vezetőknek. Ez viszont gőgössé és elbizakodottá tette őket, hisz az az ember, aki nélkülözhetetlennek tartja magát, könnyen gőgössé és elbizakodottá válik. Jézus azért félti őket, mert miközben a végsőkig ragaszkodtak a leírt szavakhoz, aközben annak lelkületét, erkölcsét nem vették komolyan. Isten azonban, nem a törvény betű szerinti megtartását kéri számon övéitől, hanem a lelkületet kéri, azaz, hogy a készség legyen ott az ember szívében Isten törvényének megtartására. Jézus azért kárhoztatja őket, mert mást tanítanak, mást gondolnak, és megint mást cselekszenek.
Jézus tekintete ma ránk irányul és arra kíváncsi, hogy nem jellemez-e bennünket is az a képmutató élet, ami jellemezte az írástudókat és a farizeusokat. Jó lenne, ha ma megvizsgálnánk magunkat az Ige tükrében, hisz nagy veszedelemben van az, aki azt gondolja, hogy az ő életében minden rendben van, s csak az utolsó ítéletkor derül ki, hogy mégsem. Járok templomba, ismerem a Bibliát, adakozok – mit kell ennél többet tennem? – kérdezik sokan. Nos, gondold végig az elmúlt hetedet: minden Isten szerint volt? Bizony meg kell tanulnunk, hogy mi csak Isten mércéje szerint lehetünk hívő emberek, és nem a saját, vagy az ismerőseink, vagy a világ mércéje szerint.
Sokan élnek úgy Jézus mellett, hogy Jézus nem lakik a szívükben. A gazdag ifjúnak azt mondta Jézus: nem messze vagy az Isten országától. Aki nincs messze, az nincs ott. Ám ahol Jézus uralja a szívet, ott az életvitel, a gondolkodás, a kapcsolatok, a családi ügyek, a pénzügyek, mind Isten szerint rendeződnek. Az ilyen ember nem keres kiskapukat, az ilyen ember nem a látszatot akarja fenntartani, mert aki kapott szeretetet, az tud szeretni, aki kapott bocsánatot, az tud megbocsátani, aki Jézusra úgy tekint, mint Urára és Megváltójára, az tud szolgálni őszintén és becsületesen. Túrmezei Erzsébet így ír erről, a Tavaszi áradás című versében:
„Tavasz fuvall a hófödött hegyekre,
S a megáradt folyó a parton átlép,
Tudjuk mi mind: nem is tehetne másképp.
Ha Krisztus fénylő napja rámosolygott,
Adni, szolgálni így indul el az,
Aki boldog.”
Ha Isten boldog gyermekei vagyunk, akkor a törvény betöltése nem megbetegít, és nem kiskapuk keresésére kényszerít, hanem kiváltságunkká válik. Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.
Nagy Róbert,
Apa