2012. január 15.

“Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket”

(Máté 5: 44)

Új mérce, váltás követelésként vagy parancsként a sokszor belénk idegződött magatartás, bosszúállás vagy megfizetés helyett. Sokszor így működik: megütnek, még nagyobbat ütök vissza, olyat, hogy ne legyen kedve folytatni a kezdeményezőnek.
Martin Luther King, emberjogi baptista lelkész vallotta: “Ti gyűlöltök engem, de én szeretni akarlak titeket…” A keresztyénségről könnyebb beszélni, mint megélni azt. Lehet idézni Jézus tanításait, hivatkozni magatartására-“engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig” ( Filippi 2)-, cselekedni Krisztus kérése szerint, érezzük, hogy nehezen megy. Akarom, de a “kis ördög” mindig az ellenkezőjére akar rávenni. Olyanok is vannak, akik azzal érvelnek, hogy Jézus parancsa csak az ő korában volt érvényes… Közben azon veszik észre magukat, hogy teljesen leépülnek emberi kapcsolataik, vagy egyszerű üzletszerű kapcsolattá silányul a szeretet, érdekszerűvé válik minden. “Szeretem”, mert kapok tőle valamit, …lehetne folytatni a sort életpéldákkal, amikor családi és baráti kötelékek szakadnak el szeretet és megbocsájtás hiányában és panaszkodunk, hogy egyedül maradunk.
Remélem, te más vagy: krisztusi, és meg is próbálod élni azt, hogy
Hozzá tartozol…Ámen.

Fodor Lajos,

Halmi

Vélemény, hozzászólás?