2012. február. 17.

Mt 13,54

És hazájába érve, tanítja vala őket az é zsinagógájukban, annyira, hogy álmélkodnak és azt mondják vala: Honnét van ebben ez a böcsesség és az erők?”

Olvasandó: Mt 13-53-58

A példázatok magyarázása és befejezése után talán furcsán hat a most olvasott történet. Jézus elvégzi a példázatokról szóló tanítását, s azt olvassuk az Igében, „elméne onnan”. Az 54. vers meg is határozza, hova is megy Jézus. Haza megy. Jézus küldetéséhez híven nem marad néma. Nem pihen le. Nem azt mondja, hogy na jól van, dolgoztam már eleget, mostmár pihenjünk meg egy kicsit. Számára fontos, hogy az „övéi” azok, akik között nevelkedett, halljanak az evangéliumról, ismerjék meg Isten csodálatos szabadítását.

Nagyon lelkesen indul Jézus tanítói munkája hazájában, hiszen azt olvassuk: „álmélkodnak”. Lehet, hogy valóban megértettek valamit Isten dolgaiból? Lelkesen és örvendezve hallgatják őt. A vége mégis csalódás és botránkozás. Ki? Ő? Az ácsmester fia nekünk ne mondja.

Hányszor vagyunk mi is így ezzel. Ez vagy az a lelkipásztor minket ne oktasson. Tudjuk kicsoda. Ismerjük a családját, életét, előttünk nőtt fel.

Mit tesz Jézus? Tanít a zsinagógában. Ami reá bizatott azt elvégzi. Nekünk itt élő és munkálkodó keresztyén embereknek is ezt kell ma megtanulnunk Jézustól. Ne a megbecsülést, a hatásvadászatot, a népszerűséget keressük, hanem az Istnetől kapott feladatainkat töltsük be alkalmas és alkalmatlan időben az Ő szent neve dicsőségére.

Ámen

Elek Arnold

Szatmár-Láncos

 

Vélemény, hozzászólás?