“…monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa. És ő monda: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle.” (Lk 19,11.26)
Jézus Jeruzsálem felé közeledik és követői közül sokan gondolták úgy, hogy az Úr napja most jön el, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. (lásd bevonulás története épp ezért ünnepelnek akkor). Vajon mi, ha Isten országa felől gondolkodunk, ha adventi-karácsonyi várakozásunkban a Krisztussal való találkozást várjuk, akkor mit teszünk.
A példázat szerint vannak olyanok, akik semmit sem tesznek… mert nem szeretik Urukat. De vannak olyanok is, akik kamatoztatják azt, amivel az Úr Isten megbízta őket, tálentumaikat. Az előbbiek sorsa pusztulás, az utóbbiaké pedig jutalom. Azoké, akik várnak, és akiknek van, mert sáfárkodnak vele.
Eszembe jut a tíz szűz példázata: akiknek van oljauk, azok bemehetnek a vőlegényhez, akiknek pedig nincs, azok nem találkoznak vele.
Mi mind kaptunk valamit Urunktól. Ő a mennybe ment, de majd visszajön hozzánk. Hogyan talál bennünket, vagy mi hogyan fogadjuk Őt? Örömmel és úgy, mint akik tettük a dolgunkat, vagy félelemmel amiatt, hogy nem törődtünk Vele?
Hogy vége lesz-e a világnak? Igen. De azt ember meg nem mondhatja, Iste a tudója. Nekünk addig felelősségünk, sőt kötelességünk tenni a ránk bízott feladatot, tálentumaink szerint szolgálni Istennek és embertársnak.
Jézus Krisztus közeledik feléd, te vajon készen állsz-e?
Kürti Tamás,
Szatmárgörbed-Aranyosmeggyes