Ezékiel 16 „És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal.(9)”
A 16. fejezet úgy mutatja be Isten bűnben sínylődő népét, mint egy elhagyott csecsemőt, akinek sorsa a biztos pusztulás lenne, ha valaki rá nem talál („el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem pólyáltak… kivetettek a nyílt mezőre, mer5 utáltak, amely napon születtél”).
Isten úgy jelenik meg az Igében, mint egy járókelő, aki megszánja ezt a magára hagyott csecsemőt, felkarolja és gondját viseli („Ekkor elmentem melletted és láttalak véredben eltapodva, És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal”).
I.
Mai Igénk tökéletesen megfogalmazza a bűneiben elhagyottan szenvedő ember helyzetét. Kiszolgáltatott, gyenge, szánalomra méltó, segítség nélkül életét veszíti. Nem csak a bűnös ember szomorú helyzetéről ír Ezékiel könyvének 16. fejezete, hanem arról is, hogy a bűnös ember mellé odalép Jézus Krisztus, felkarolja, saját tulajdonává teszi, megmossa, megtisztítja, megáldja.
II.
Krisztus megmos vízzel. Az eredeti szöveg egy olyan kifejezést használ, mely a szent dolgok (oltár, áldozati eszközök) megtisztítására használatos. Krisztus megmossa életedet, mert használni akar. Nem csak megmos, meg is szentel, mert azt akarja, hogy az áldozatbemutatás szerves része légy. Állj ott a Golgota keresztfája mellett, ahol Krisztus bemutatta egyszeri és tökéletes áldozatát, mint az ő szent, kiválasztott edénye, hogy megtöltse életedet mindazzal, amit rád akar bízni.
III.
Nem csak megmos, meg is tisztít – elmosám rólad véredet. A vér a Bibliában az életet jelképezi. Az embernek viszont nagyon óvatosan kell vele bánni, mert tisztátalanná is tehet. Tisztátalan a „havi bajos” asszony (III. Móz 15). A levágott állat vérét hamar be kellett takarni földdel, a vérző sebeket pedig azonnal be kellett kötözni. A vérontás és vérfogyasztás tilalmát már említeni sem kell. A babonás Ószövetségi ember attól is tartott, hogy a vér vonzza a gonosz erőket, démonokat. A vér tisztátalanná tesz, a tisztátalanság pedig alkalmatlanná, hogy Istennek szolgálj. Krisztus lemossa, eltávolítja tisztátalanságodat. Alkalmassá tesz, hogy neki szolgálj. Gyülekezetünkben vakációs bibliahát van, eszembe jutott a tavalyi bibliahét egyik kedves éneke: „elhívtalak, azért hogy nékem szolgálj, elhívtalak, azért hogy nékem élj!”
IV.
A szolgálathoz szükséged lesz az áldásra. Ezt fejezi ki az olaj, ami Bibliában az áldás jelképe. Olajjal kenték meg a betegek fájó tagjait, olajat öntöttek a felszentelt papok és próféták, királyok fejére. Az Ige arra tanít, hogy Krisztus bűneidből meggyógyítani akar, és megáldani a rád bízott feladatokban. Ámen
Máthé Róbert
Patóháza