„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg.” I Thessz. 5,16-20
Olvasandó: I Thessz. 5, 12-28
Ma vagy holnap, reformáció emlékünnepe alkalmából, szinte minden lelkész bizonyságtételében ott van, vagy ott lesz a felszólítás református népünk felé: szükséges nekünk is megreformálódnunk, megújulnunk. Olyan szépen hangzik ennek latin változata is: semper reformandi. Hogy erre szükség van, azzal szinte mindenki egyet ért, csak ennek útja, módja ismeretlen. Megújulni! De hogyan?!
A Thesszalonikai gyülekezet egy megújult gyülekezet volt, nem azért, mert azok az emberek jobbak voltak, mint mi, hanem azért, mert megújulásukat, az azzal járó munkát nem akarták kivenni Isten kezéből. Kedves testvérem, talán azon gyötrődsz most is, hogy te nem vagy elég jó, talán mindent megtettél azért, hogy megreformálódjon az életed, és érzed, hogy minden erőlködésed hiábavaló. A megújító munkát hagyd az Istenre, és akkor képes leszel arra, amit a fenti Ige elvár!
Isten, az Ő Szentlelkével végzi el bennünk ezt az átalakító, megszentelő munkát, ezért figyelmeztet az apostol, hogy közönyösséggel és engedetlenséggel nehogy hatástalanítsuk ezt a munkát. Csak ezzel a Lélekkel tudunk szüntelen imádkozni, mindenkor örülni és mindenkor hálákat adni.
Mint ahogyan tudjuk, hogy a nap 12 órakor ott van magasan az égen, tudjuk akkor is ezt, ha sűrű felhők takarják el, és nem látjuk miattuk. Így tudhatjuk azt is, még ha sokszor nem látjuk és nem érezzük, hogy az Isten mindent javunkra tesz, ezért van okunk örülni, és hálát adni. Reformáció emlékünnepe alkalmából kívánom testvéreim, hogy „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket és Ő meg is cselekszi azt” (23-24). Ámen.
Nagy Róbert, Apa