„Szólj Áronnak és az õ fiainak és Izráel minden fiának, és mondd nékik: Ez az a dolog, a mit megparancsolt az Úr…”
(3 Móz 17,2)
Kedves Olvasók,
ahogyan a Mózes harmadik könyve tizenhetedik részének aprólékos leírásait
olvassuk, az ötlik fel a leghamarabb bennünk, hogy Istennél nincs olyan,
hogy hétköznapi, illetve, hogy apróság. Istennél fontos az élet tisztelete
és az áldozat! Mindennek az ő parancsolata szerint kell történnie. Először
is nem szabad minden további nélkül állatokat ölniük, hanem, ha feláldozzák
az állatot az ételért, abból részt kell vinni az oltárra, a vért pedig csak
oda vihetik. A közösség sátoránál kell az áldozatot bemutatni, hogy a nép
megértse, az egyéni boldogulás áldozattal jár, és az egész közösséget
érinti. Isten megtilt Izrael házának mindenféle vér elfogyasztását, és
szigorúan számon is kéri rajtuk. A vér engesztelésül lehet csak a bűnökért
Isten előtt.
Mi, Európában lakó keresztyének nem kaptunk Istentől ilyen parancsot, a mi
hagyományainkban benne szerepel az élet tisztelete mellett az állatok
vérének az elfogyasztása. De ne csak a testi étkezésre gondoljunk most! Volt
valaki, Jézus Krisztus, aki saját magát, a saját vérét adta engesztelő
áldozatul értünk, és meghagyta, hogy az Úrvacsorában emlékezzünk meg erről.
Ezért, amikor a bort isszuk, az Ő szavai jutnak eszünkbe: “E pohár amaz új
testámentom az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az
én emlékezetemre”. Éljünk ma és minden nap úgy, hogy ezt az áldozatot
tiszteletben tartjuk, és a mi életünk hálaáldozatával felelünk erre a nagy
szeretetre és kegyelemre! Isten így szeret minket, mi is igyekezzünk
kifejezni szeretetünket Iránta és egymás iránt!
Somfalvi Edit
túrterebesi lelkipásztor
teológiai tanársegéd