Olvasd: 2Tim. 4, 9-22
„Köszöntsed Priszkát és Akvilát, és az Onesifórus háznépét. Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen. Igyekezzél tél előtt eljőni. Köszönt téged Eubulus és Pudens és Linus és Klaudia, és mind az atyafiak.”
(19-21. versek)
Pál a levél végén felvázolja az emberi kapcsolatokat. Fontosnak tartja, hogy a stafétát átvevő Timóteus név szerint tudja, kitől kell tartózkodnia (érczmíves Sándor), kivel nem számolhat (Démás), kinek mi a gondja, baja és kik azok, akikre számíthat.
Mennyi szeretet bújik meg ezekben a „száraznak” tűnő mondatokban. Onesifórus meghalt (2Tim. 1,16), családja gyászban van, Trófimus beteg, Pál halála előtt még látni szeretné Timóteust, ezért sietteti, hogy még tél előtt eljöjjön. Tudnak egymásról, törődnek egymással, tudják, mert tudniuk kell krisztuskövetőként, hogy feladatuk van egymás felé. Ők számíthatnak nem csak a „köszöntésre”, hanem a segítségre is. Egy ilyen közösségben jó élni.
Akarnunk kell ilyen közösséggé válni, mert egyre többen élik át a közösségi magány fojtogató mindennapjait. Észre kell vennünk, ha valaki gyászol, beteg, magányos és szeretetből fakadó segítségünkkel, Krisztus által vezetett cselekedeteinkkel meg kell éreztessük, hogy mi egymásért vagyunk. Bátorítsuk egymást: „Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd, Jöjj, kapudat tárd az Úr felé. Jöjj, úgy, ahogy vagy és dicsérd, Jöjj, menjünk együtt az Úr elé! Jöjj!” Így lesz cselekvő adventünk! Ámen.
Simon Attila,
Tamásváralja