„…mert az az Isten kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak.” (Jn 6,33)
János evangéliuma több olyan történetet is leír, ami bizonyítja: az ember mennyire el tudja rontani azt, ami jó. A gyógyításnak örülni kellene, ehelyett kötekednek azzal, hogy szombaton történt. Mindenki jól lakott, erre királlyá akarják tenni azt, aki már amúgy is a királyok királya. Nem értik, hogy ez miért is történt valójában. De Jézus türelmesen magyaráz, és mondja nekünk ma is, mire van valójában szükségünk.
Egy ószövetségi történetet hoz fel a mi Urunk. A manna történetét, amit az akkor élő nép már úgy unt, mint majom a banánt, de az utókor nosztalgiázva tekint az akkor egyáltalán nem értékelt „ingyenkonyhára.” Tényleg mindennek el kell múlnia ahhoz, hogy értékeljük? Nem lehetne az, hogy a hálánkat a mostért most éljük meg? Jobban járnánk.
A mennyből jövő kenyér ad erőt a hétköznapi harcokhoz, és adjon ez erőt a terhek hordozásához, és adjon ez okot arra, hogy örüljünk, mert minden okunk megvan rá. Olyan ígéretünk van és olyan gazdagságunk, ami nem elvehető és nem elveszíthető. Aki az Úr Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van. De ez az élet már most a mienk lehet: tele erővel, reménységgel, bizalommal, szeretettel. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka