„Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél.” – (2 Mózes 34,1)
Az Úr új kőtáblákat kér Mózestől, hogy újból ráírja a Tíz Ige szavait. Ez a pillanat mélyen kifejezi Isten kegyelmét és hűségét. Bár Izráel bűnbe esett az aranyborjúval, Isten nem szakítja meg a szövetséget végérvényesen, hanem újra kezdeményez. Ez az isteni magatartás előre mutat Krisztusra, aki a végső és tökéletes közvetítő lett, amikor az új szövetséget meghozta vére által.
A kőtáblák újbóli elkészítése jelzi, hogy Isten törvénye változatlan, szent és jó. A bűn megtöri, de nem semmisíti meg azt. A kegyelem nem a törvény eltörlése, hanem annak betöltése. Mózesnek kellett megfaragnia a táblákat: az ember felelőssége, hogy odakészítse szívét az isteni írás számára. Ahogy Jeremiás és Ezékiel próféták hirdették, az új szövetségben Isten a törvényt nem kőtáblákra, hanem „hús szívébe” írja (Jeremiás 31,33).
Ez az ige ma is hív minket: bűneink után se zárjuk be szívünket Isten kegyelme előtt. Ő kész újraírni életünkre az Ő igéjét, és helyreállítani, amit mi összetörtünk. A mi részünk az alázat és a készség, hogy szívünk legyen az Ő „új kőtáblája”. Így épülhet fel bennünk a helyreállított szövetség és az engedelmes, Krisztusban megújult élet. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony-