,,Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek.Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból?” – (2 Mózes 32, 10-11)
A nép már nem bírja a várakozást. Mózes sokáig van fenn a hegyen, és az emberi szív nem tűri a csendet, ha nem tölti be az Isten. Aranyborjút készítenek – látható istent, amit megfoghatnak, amit irányíthatnak. Így lesz a türelmetlenségből bálvány, a félelemből lázadás.
De a történet igazi mélysége nem is a bűnben, hanem Mózes közbenjárásában rejlik. Miközben a nép hátat fordít Istennek, Mózes odaborul érte. Nem menti magát, nem mondja: „Uram, kezdj inkább velem új népet.” Inkább azt mondja: „Bocsásd meg nekik!” – és Isten meghallgatja.
Ebben a pillanatban látjuk meg, mit jelent az igazi vezetés és az igazi szeretet: nem az uralkodik, aki fent áll a hegyen, hanem az, aki közbenjár a vétkesekért. Mózes előképe Krisztusnak, aki a kereszten így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
És mi is ilyen hívásban részesülünk. Amikor mások elfordulnak, mi maradjunk a hegy és a nép között: közbenjárva, imádkozva, szeretve. Ámen!
Gáti Gábor,
Halmi