Kérjetek, és adatik nektek… Ha ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jót azoknak, akik kérnek tőle?” – (Máté 7,7a és 11)
Az az érzésünk, hogy Isten valami hallatlan módon tárulkozik ki az ember előtt. Ez utóbbinak pedig mintha nem volna elég mersze, bátorsága ahhoz, hogy kérjen valamit Istentől. Kérni az szokott, aki szükséget érez, akinek hiányzik valami. Mi mindannyian folyamatosan szükséget érzünk, és kihez fordulnánk, ha nem ahhoz, akinek mindene megvan, aki minden jóval rendelkezik, ami nekünk nincs, ami hiányzik. Ráadásul ez az Isten a mi édes Atyánk, s ha egy földi apa gonosz (értsd: bűnös) létére jót ad gyermekének, akkor a mi mennyei Atyánk,aki tökéletesen jó, hogyne adna meg nekünk mindent, ami a javunkat szolgálja. Magát ennyire szétosztani akaró a mi Atyánk, ezért ne legyünk szerények, visszafogottak, vagy netalán szégyenlősek a kérésben. Isten alig várja, hogy adhasson nekünk, gyermekeinek!
Ha a mennyei Atya ennyire kedvét leli abban, hogy megossza kincseit velünk, akkor ez minket is arra kötelez, hogy ragadjunk meg minden adódó alkalmat, amikor jót tehetünk felebarátainkkal. A törvény betöltése a szeretet. Csak ha így cselekszünk akkor lehet erkölcsi alapunk arra, illetve csak akkor várhatjuk el, hogy mások is hasonló módon bánjanak velünk. Ennek ellenére tapasztalatból tudjuk, hogy a jót nem mindig viszonozzák az emberek. Ne ezért legyünk jók másokhoz, hanem azért, mert Isten olyan jó volt hozzánk, hogy Krisztust adta értünk, aki megváltott minket bűneinkből és örök életet ajándékozott nekünk. És persze a jó cselekvésének van e világi haszna is: valami megmagyarázhatatlan belső béke és öröm áraszt el, hallatlan jó érzés az, amit átélsz közben. Törekedj a jóra, nem bánod meg. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos