“Dicsérjétek az Urat.” Zsolt. 135,1 Olvasandó a 135. Zsoltár
A napokban középső fiam legózott. Hosszú perceken keresztül kicsi ujjaival válogatta a dobozból a lego darabokat, s majd odaállt elém s közölte velem, hogy kész a repülőgépe. Csodálattal néztem, hogy mennyire szimmetrikus gépet készített. Megsimogattam a fejét, és megdicsértem. Az arca ragyogott a dicsérő szavak hallatán. Nemcsak a gyermekeinknek esik jól, ha valamiért megdicsérik, hanem bennünket felnőtteket is jó érzéssel tölt az el, ha életünkre, munkánkra valaki elismerő szavakat mond.
Na de vajon mi a helyzet Istennel? Kell-e Őt megdicsérni? Egyáltalán van-e miért dicsérni az Úr nevét? Valaki egyszer ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy túl sok dolog felett behunyta az Úr a szemét, (háborúk, betegségek, katasztrófák) Isten nevét így hogyan lehet dicsérő imádságba belefoglalni? Úgy gondolom, hogy sok ember így van ezzel a XXI. században: túl sok a nyomor, a szenvedés s Isten látja ezt, s mégsem tesz ellene semmit sem, akkor nem dicsérem a nevét, hanem talán megátkozom.
A zsoltáríró az első versben nagyon határozottan kijelenti: „Dicsérjétek az Urat!” Mert van miért! A kételkedő szívűeknek szeretnék egy bibliai történetet megemlíteni, hogy igen is, minden próbában, nehéz keresztek cipelésében lehet Isten dicsérni. Jóbról, az igaz hitű emberről van szó. Elveszítette gyermekeit, vagyonát, s amikor az ember arra számít, hogy megtagadja Istent, akkor azt mondja: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve.” Hogy létezik ez? Érzéketlen volt? Nem szerette gyermekeit, s haláluk hidegen hagyta őt? Nem! Nem erről van szó. Fájt neki minden bizonnyal, hogy magához szólította őket Isten, de Jób a nehéz percek ideje alatt is látta Isten nagyságát. Tudta, hogy valamilyen szándéka van az Úrnak ezzel a próbával. Ilyen fájdalmas időszakban nehéz észrevenni Isten nagyságát.
Arról olvasunk a zsoltárban is, hogy dicsérjétek ti szolgák, dicsérd Izrael az Úrnak nevét, mert van miért! Vedd észre, hogy mennyi mindent tett érted, és mit adott neked: Ő alkotta az eget és a földet, felemeli a felhőket s vizet ad a szomjas földre. Dicsérd a nevét, mert megszabadított az egyiptomi fogságból, királyok karmai közül, és azok földjét neked adta. „Áldjátok az Urat!”
Kedves Testvérem! Innen a szavak mögül én nem tudom, hogy milyen helyzetben vagy most. Nem tudom, hogy mit kell átélj és elszenvedned. S lehet, hogy fel sem merült benned az, hogy Istenhez fordulj segítségért, de néhány perc erejéig, gondold végig eddigi életedet: megszülettél és felnőttél. De ez nem ment olyan gyorsan: adott Isten neked szülőket, akik gondot viseltek rád. Lehet, hogy egyetemet, vagy valamilyen szakmát tanultál, de Isten adta meg szüledinek a lehetőséget, hogy tudtak támogatni. Aztán biztos, hogy voltál beteg is, meggyógyultál, vagy csalódtál valakiben, s kaptál vigasztalást, új barátot, társat. Lehet, hogy volt olyan időszak is, amikor anyagilag szűkösebben mértek neked, de a nehéz időszak elmúlt. De megtörténhet, hogy más isten foglalta el a szíved, alkohol, drog, paráznaság, s mindezektől megszabadultál. Nem a sors, nem valaki segített neked ebben, hanem Isten Atyai gondoskodása mutatkozott meg életedben. Ugye van miért áldani az Ő háromszor szent nevét? . „Áldjátok az Urat!” Ámen
Kovács Mátyás Péter, Sándorhomok