“Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből? Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Rom 7, 24-25/a
Idős férfiak beszámolóját hallgatva, akik megjárták a második világháborút, szavukból kiderült az, hogy nem volt könnyű túlélni azokat az éveket, illetve az, hogy alig várták, hogy vége legyen, s egy kissé nyugalomban éljenek. Ezt a két Igeverset olvasva, arra a szomorú megállapításra kell rájöjjünk, hogy van egy egyfajta folyamatos harc bennünk, amitől nem lehet szabadulni. Ez nap, mint nap része az életünknek, meghatározza döntéseinket, kapcsolatainkat. Pál apostol ezt úgy nevezi, hogy az ember belső és külső harca. Mintha két részből állnánk: lenne az életünknek két része, melyek nem tudnak egymással kiegyezni, és arra törekednek folyamatosan, hogy az egyiknek jó legyen, a másik meg el legyen nyomva. És egy szinten így is működik az emberi élet: külső és belső harcok sokasága jellemzi azt. Mert ismerem Isten törvénye által az Atya elvárását magammal szembe, hogy milyen értékek szerint éljek, hogy viselkedjek, és meg is vagyok ezekről győződve, hogy helyes ezek a követelések, de a kísértés a test részéről megvan: ne tedd. Tedd inkább így, s azt írja az apostol, hogy mindezek gonosz cselekedetek, és az ember annak ellenére, hogy tudja: nem jó hazudni, bántani, másokat becsapni, mégis ez alapján él. Bővebben itt…