2012. január 13.

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.”

Mt.5,27-29

Hallottátok? Olvastátok? Tanultátok? Tudjátok?

Jézus szerint az ő hallgatósága, hallotta. Hallotta, amit a régieknek mondtak, ismerte a „tiltásokat”.A régieknek szólt az Örökkévaló a Sínai hegyen, de az előttük élő generációk áthagyományozták a parancsolatokat egészen Jézus koráig. Nagy kérdés az, hogy mi megkaptuk-e elődeinktől az információt, s talán még nagyobb, hogy majd áthagyományozzuk-e az utánunk jövő nemzedékeknek.

Ebben az esetben a 10 parancsolat 7. passzusa a téma. Ne paráználkodj!

Lefordítva magyarra ez azt jelenti, ne létesíts nemi kapcsolatot más feleségével, más ágyasával(birtokában levő szolgájával) vagy más jegyesével, menyasszonyával. Ez persze mind a két nem képviselőinek szól.( Itt, nem szeretnék kitérni az egyneműek kérdéskörére)

Az Úr Jézus a 28. versben szintén egy hegyen beszél, és nem elégszik meg azzal, hogy pusztán áthagyományozza hallgatóinak a korábban hallottakat, a Megváltó tovább szövi a gondolatot: az is parázna, aki „tekint”, vagy aki akár gondol rá. Férfi társaimtól sokszor hallom, miközben „jó” nőket bámulnak: „hűséget fogadtunk, vakságot nem!” No, hát ezek szerint, vakságot kell, hogy fogadjon,  aki hűséget fogad, sőt meg kell vakulni, ha másképp nem megy,  mert jobb vakon a mennyekben, mint látóként a pokolban.

Kívánom, mindenkit vakítson meg kedvese, férje,( felesége) szépsége, hogy még gondolatban se paráználkodjon. Maradjon hű mindhalálig, élete párjához, s ezzel hű marad Istenhez is. Szóljon az szentíróvalMint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt.” Énekek éneke 2,2-3.

Na, most már … Hallottátok! Olvastátok! Ne feledjétek!

Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

 

Vélemény, hozzászólás?