„Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királlyal Jeruzsálembe?” (2Sám 19,34)
Barzillaihoz hasonlóan sok idős testvérünk gondolkodik úgy, hogy mivel már öreg, sok hasznát nem veszik, nem való ő már semmire.
Jó lenne más szempontból megközelíteni ezt a fajta gondolkodást. Mi az imádság? Az imádság nem más, mint az az erő, ami megmozgatja azt a kezet, mi igazgatja az egész világot. Nos! Minden idős testvérünknek van két összekulcsolható keze. Jó lenne tolmácsolni minden önmagát haszontalannak deklaráló öregjeinknek, igenis fontos, hasznos, ható dolgot cselekszenek akkor, amikor fohászkodnak unokáikért, gyermekeikért, szeretteikért. Helyettük nem imádkozhatnak, de érettük igen. Imádkozhatsz! Imádkozz! Hatsz! Függetlenül attól, hogy mennyi a te esztendeidnek a napja, meghallgat az Isten, és felmehetsz a királlyal Jeruzsálembe, meghallgat téged is az Atya az egyedüli király Jézus Krisztusért.
Addig, míg az örök Jeruzsálem falai befogadnak, itt van dolgod és életednek egy pillanata sem hiábavaló. Ha ismered már itt a királyt, ott is vele leszel. Ne félj egyre jobban megismerni Őt! Ámen!
Rácz Ervin,
Erdőd