„Grádicsok éneke. Hozzád emelem szemeimet, oh te egekben lakozó! Ímé, mint a szolgák szemei uroknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk! Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Mert igen elteltünk gyalázattal. Lelkünk igen eltelt a gazdagok csúfolkodásával, és a kevélyek gyalázkodásával.” (Zsolt 123.)
Lassú léptekkel halad a messzi útról érkező zarándok. Kezében botja, arcán a fáradságát jelző izzadság-cseppek, szívében öröm, reménység és várakozás.
Mint kegyes Izraelita, ő is felment Jeruzsálembe, és most a templom felé vezető lépcsőkön, mintha az égbe lépne fel… egyenesen az Isten királyi széke elé. Örömmel énekel és imádkozik. De valami megnehezíti lépteit.
Még alig tett néhány lépést, még alig mondott el három zsoltárt, de máris eszébe jutnak hibái, gyarlóságai. Emberünk hátán ott az áldozati bárány, tudja jól, hogy most az engesztelést szerez számára, de azt is sejti, hogy maga az áldozat-bemutatás még nem teszi automatikusan tisztává. Ő Isten színe elé járul, Aki ismeri őt teljesen. Istent kell valamiképp kiengesztelnie.
Léptei most kissé meginognak, gondolatai csaponganak, de szemeit felemeli… előbb a templomkapu felé, majd az égre. Szolga ő, az Isten szolgája, de talán nem végezte jól feladatát. Számot kell most adni az elvégzett munkáról, a mögötte álló útról. Nehéz a szíve. De bízik abban, hogy Isten megkönyörül. Mert Irgalmas Isten ő, nagy kegyelmű és megbocsát. Már a templom udvarában érzi magát. Már a hívek seregében látja magát, és énekel, mindenkivel együtt mondja: „Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk!”.
Fáj neki a körülötte élők vádja, mert marcangolja az önvád, a lelkiismerete nem hagy békét számára, de Isten megtisztítja. A lelki zarándokút már megtisztította, mások előtt már nem érheti vád, de Ő Isten kegyeit keresi és neki akar megfelelni. Erőt merít hát az előtte álló útra, ismét örömre fordul lelki rágódásra, hitre küzdelme és folytatja útját a grádicsokon fölfelé.
Vándorutadon, lelki zarándoklásodban legyen erőd és segítséged az Úr. Bízzál Benne, mert nem haragszik örökké, Krisztusért megbocsát. Féljed az Urat és várjad az Ő szabadítását. Ámen!
Kürti Tamás,
Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes