Változások a Szatmári Református Egyházmegyében

A májusi hónap adminisztrációs gyűlésén az aktuális dolgok megbeszélése mellett Kovács Sándor esperes bejelentette azokat változásokat, amelyek három személyt is érintenek: Máthé Róbert Patóházáról Vetésre került, helyére Tolnai János érkezett, Balla Gábor pedig Nagykolcsról Vámfaluba nyert kinevezést.

Máthé Róbert lelkipásztor Patóházáról Vetésre került, már a húsvéti ünnepkörben ott hintette az ige magvát. Nagyon nehezen tudott elszakadni a patóházai gyülekezettől, rengeteg szeretetszál kötötte oda őt és a családját is, hiszen több mint kilenc évig szolgált ott. Megkezdte a beilleszkedést Vetésen, ahol új lendülettel és szeretettel végzi a szolgálatot.

Ezekben a hetekben érkezett Máthé Róbert helyére Tolnai János Krasznáról. Időközben Varga Szilárd józsefházai lelkipásztor szolgált be. Tolnai Lupényban született, megyénkben vannak a gyökerei, Hadadnádasdon. Közel két évig szolgált segédlelkészként a Szilágy megyei Krasznán, onnan hívta meg a patóházai gyülekezet.

Balla Gábor elhagyja a szatmári egyházmegyét, és a Nagybányai Református Egyházmegyéhez, közigazgatásilag Szatmár megyéhez tartozó Vámfaluba választották meg. Hűséggel végezte a szolgálatot Nagykolcson, előtte segédlelkészként Nagyszalontán. Személyében a Szatmári Református Egyházmegye levéltárosától is kénytelen megválni.

Áldott szolgálatokat és a pünkösdi Szentlélek erejét kívánta az egyházmegye lelkészi közössége az újonnan megválasztott szolgatársaknak az adminisztrációs gyűlésen, ahol Higyed János meghívására négy ügyes zenészpalánta a zene szárnyain emelte az ünnepi hangulatot.

Vélemény, hozzászólás?