,,Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. ” – (ApCsel 13,13-14)
Pál apostol már első térítő útja alkalmával sem akart egyebet, mint vinni a népek közé az evangéliumot. Megakarta ismertetni Krisztust, olyanokkal, akik eddig még nem hallottak róla. Azt halljuk, hogy először a zsidóknak, majd pedig a pogányoknak is szól. A zsinagóga elöljárói meghívták őket, hogy szólnak-e a buzdító szavakhoz. Ezzel is mint egy kapcsolatot akart teremteni a zsidó hallgatósággal. Pál ezt követően prédikált, amelyben összefoglalta Izrael történelmét, és bemutatta, hogy Jézus az ígért Messiás.
Láthatjuk itt is, hogy Pál számára most már a Jézusról való beszéd az élmény, hiszen ismeri és tudja, milyen hatalommal rendelkezik ez a Krisztus. Milyen szabadító és megváltó erő van benne. Mi is csak akkor tudunk hitelesen szólni és beszélni Jézus Krisztusról, ha a találkozásunk vele életformáló hatást váltott ki. Vannak ma is körülöttünk élő olyan emberek, akik szívük legmélyén szeretnének szabadulni megkötözöttségeiktől és rossz szokásaiktól, viszont nem ismerték még meg és nem hívták segítségül Krisztust. Eszembe jut a 419. dicséret első versszaka:
Lásd millióknak lelke megkötözve,
Rabláncként hordoz sötét bűnöket;
Nincs, kitől hallja: Megváltónk keresztje
Mily gazdag élet kútja lett neked.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
Légy ma te ez az örömmondó békekövet. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob