,,Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!” – (Márk 7,31-37)
Jézus továbbra is a pogányok között van, és azt tapasztaljuk, hogy ilyen helyen is találkozhatunk hittel. Egy süketnéma áll előtte, aki szeretne hallani és beszélni. Az ember hallóképessége 2-3 hónapos korban alakul ki teljességgel, és milyen jó az egészséges embernek, hogy az édesanyák és édesapák gyermekdalait már ebben a korban képes memorizálni. Tudjuk mindezeknek hatását, amely hozzásegít a későbbi beszéd kialakulásához. Ebben az élményben a tízvárosi süketnéma nem részesült. Jézus félrevonja ezt a beteget, csak ketten vannak. Milyen sokszor vagyunk mi tömegben, milyen sokszor hiányzik a csend, hiányzik az, hogy csak mi ketten legyünk Jézussal. Jézus fölnéz, jelzi, hogy Isten hatalmát használja, Isten nevében gyógyít. “Effata, azaz: nyílj meg!” Jézus teremt, teremtő szót mond, hogy épüljön meg a betegben az a tudás és képesség, ami eddig nem volt. Jézus legyőzi az ember betegségét, legyőzi azt a sötét hatalmat, amely ezt az embert lenézte, és elszigetelte a közösségtől és Istentől. Jézus így gyógyít ma is, keressük Őt, mert velünk akar lenni. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek