„Ekkor Nátán ezt mondta Dávidnak: Te vagy az az ember! Azt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én kentelek föl, hogy király légy Izráel fölött, és megszabadítottalak Saul kezéből.” (2Sám 12,7)
„Te vagy az az ember” olvassuk a mai Igeszakaszból. „Te vagy az az ember, aki megkímélted magad a hadjárat nehéz idejétől. „Te vagy az az ember, aki míg a többiek vérüket ontották a te parancsodra, te itthon kéjelegtél, házasságot törtél. „Te vagy az az ember”, aki csapdát állítottál leghűségesebb katonádnak és megöletted őt. „Te vagy az az ember”, aki elvetted egy szegény embertől féltve őrzött báránykáját. Sőt „te vagy az az ember”, aki kimondtad az ilyenre: halállal lakoljon. Drámai pillanat: Dávid saját maga mondja ki önmaga fölött a halálos ítéletet, mire Nátán próféta szembesíti őt elkövetett gaztettével.
„Vétkeztem az Úr ellen” –tört fel Dávid szívéből az ima, amikor ráébredt gonoszságára. A szánalmasan bűnös ember sötét mélységből indul. Az 51. zsoltárban a király bűnbánatát fogalmazza meg válaszként a próféta szavára. A zsoltár 12. versétől –„Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem”- egyre erősödik a megújulás reménye, s a 15. versben már maga kér küldetést a bűnösökhöz: „Hadd tanítsam a bűnösöket a te utaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád”. Az Isten által újjáteremtett embernek küldetése van másokhoz: „mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (ApCsel 4, 20.)
Virágvasárnap ezzel az őszinte, beismerő vallomással boruljunk le a Királyok királya elé, mert talán volt néhány alkalom, amikor mi is ujjal mutogattunk egymásra, vagy, ha megvádoltak mi másokat hibáztatva védekeztünk, ahelyett, hogy beismertük volna hibáinkat. Magyarázkodunk, hárítunk, de Isten szeretete leleplez, rámutat bűneinkre, hogy még jobban, hűségesebben szolgáljuk örökkévaló Királyunkat. Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa