„Uram, hallottam, amit hirdettél, és megrendülök cselekedeteidtől. Uram! Vidd végbe azt a mi éveinkben, tedd ismertté azt a mi éveinkben is! Haragodban is emlékezz irgalmasságodra!” (Habakuk 3,2)
A próféta ajkát imádság hagyja el. Nem is akármilyen. Az imájában bár ott a félelem s-közbe, mégis kéri az Úrtól az irgalmat. Tudja, hogy az Úr haragja érkezik. És mégis fohászában elhangzik a legfontosabb kérés, hogy irgalmaz.
Tudja, a próféta érzi, hogy nagy a baj és hogy az Úr haragja közel. Megrendül attól, amit hallott és rémült az Úr követe; de közbe tudja, hogy az Úr irgalmas is az ő ítéletében.
Ezért mondja s kéri a próféta, hogy az Úr haragjában is emlékezzen irgalmára.
Fontos nekünk is felismeri azt, hogyha távolodunk az Úrtól újra közeledjünk hozzá bánjuk meg bűneiket és bűnbánattal járuljunk felé kérve az irgalmat.
A mai ige aktualitása éppen ebben van, hogy lehetőséget kínál számunkra is imádság hullámhosszán hozzá fohászkodni az irgalomért, valamint énekszavakban is elmondani, hogy:
„Istenem, én nagy bűnös ember,
Szent színed elé járulok,
Vétkem oly mély már, mint a tenger,
Mentségért hozzád fordulok.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz, kérlek, énnekem!”
Ámen
Kaszaniczki Csongor,
Szatmár- Láncos