„Jósiás páskát is tartott az Úr tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján.” 2Krónika 35, 1
Elolvasni: 2Krónika 35
Mikor valakinek az életében bekövetkezik egy halál közeli élmény, azt szokta rá mondani, hogy míg élek soha nem felejtem el. Valóban így van, hadi fogságban lévők, lehet a tegnapi napra nem emlékeznek, de a fogság nehéz és hosszú pillanatai elevenen élnek bennük. Aki balesetet szenvedett, még évek múltán is arra riad fel, hogy jön szembe vele az autó és nem tud mit tenni ellene. Aki egyszer egy végzetesen lesújtó hírt kapott, az hosszú idő múlva is hallja azt a bizonyos telefoncsöngést, vagy esetleg minden kopogásnál megrezzen, mint a száradó levél a gyenge őszi szellőtől.
Mielőtt Jósiás kiadta a páska megünneplésére vonatkozó parancsot, végighallgatta a megtalált tekercs rendelkezéseit, Isten csoda tetteit és összerezzent, hogy ő azt eddig nem vette komolyan, Isten parancsit nem teljesítette. Átélhette az Egyiptomból szabadulók halálfélelmét, nemcsak az egyiptomiak miatt, hanem az öldöklő angyal miatt, aki kinn ólálkodott, szedte az elsőszülötteket azokból a házakból, ahol a bárány vére nincs ott az ajtófélfán. De átélhette a vér erejéből fakadó örömöt, hiszen a vér megmentette a választott népet, és úgy érezte, hogy erről nem szabad elfeledkezni, ezért kiadta a parancsot: újra meg kell ünnepelni a páskát, nemcsak azért, mert parancs, hanem azért, mert vigasztaló és bátorító emlék a jelenre nézve.
Szerte a világon ezekben a napokban halottak napja alkalmából megindul a zarándoklat a temetők felé, de a gondolat is zarándokol az elmúlás felé. Van, akit elkeserít, sebeket tép fel, netán kétségbeejt. A gyülekezetben azt szoktam javasolni, hogy mi ne halottak napját tartsunk, hanem élők napját, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyenkor is megterítjük az úrasztalát, ahol nem az ajtófélfákat, hanem a szíveket „kenhetem” a Bárány megtöretett testére és kiontatott vérére emlékeztető kenyér és bor felmutatásakor. Nem a halálé, nem az elmúlásé az utolsó szó! Erre mindig emlékezned kell! Ne gondold, hogy a páska egy elavult ószövetségi gondolat, mert Isten kijelentette Igéjében, hogy „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Isten szemében Krisztus vérének olyan nagy értéke van, hogy arra nézve, minden bűnt meg tud bocsátani, és mint Krisztus által megigazultat magához fogad.
Ne felejtsd el: a bűn zsoldja a halál. Az angyalnak öldökölnie kellett. A páska bárány vérével megjelölt ajtók mögött is tombolt a halál, csak ott nem az elsőszülöttön, hanem egy bárányon. Ha az Isten Báránya a szívedben él, akkor megmenekülhetsz, mert a halál a Bárányt érte el nem téged, a te életedben már nem pusztít az öldöklő angyal, mert pusztított a Golgotán. Legyen hát közös imádságunk 299. énekünk: „Az Isten Bárányára, letészem bűnöm én. És lelkem béke várja, ott a kereszt tövén. A szívem mindenestől az Úr elé viszem, megtisztul minden szennytől, a Jézus vériben, a Jézus vériben.” Ámen.
Nagy Róbert,
Apa