„És összeesküdött ellene Sallum, a Jábes fia, és megölte őt a nép szeme láttára, és megölvén őt, ő uralkodott helyette.” 2Kir 15,10
Júdában és Izraelben is folyamatosan váltogatták egymást a királyok. Vajon mi lehet annak az oka, hogy ilyen gyorsan váltogatják egymást az uralkodók? Ha odafigyelve elolvassuk ezeket a fejezeteket, melyek ezekben a napokban vannak kijelölve olvasásra az ószövetségből, akkor rájöhetünk arra, hogy voltak olyan uralkodók, akik Isten törvénye szerint akartak élni. Azonban olyanok is akadtak, akik csak részben teljesítették az Isten elvárását, de ők legalább sokkal jobban cselekedtek mint azok, akiket így nevez meg a Szentírás, hogy gonosz dolgot vittek végbe. Úgy gondolom, hogy egyfelől ez annak az oka, hogy ezek a királyok az Istent nem ismerték, nem az ő akarata szerint éltek. Nem tudták, és lehet az is, hogy senki nem hívta fel a figyelmüket, hogy mennyi mindent tett Isten az Ő népéért. Az a valaki, aki Istent nem tekinti élete urának, annak az embernek élete egyszer fent, máskor lent van. Nincs egyensúly benne, folyamatos hullámzásban van része.
És minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy a hatalmat maguknak kívánták meg. Amikor a hatalomról beszélünk, külön kell választani az uralkodást (elnyomás) a vezetéstől. Mert az utóbbiban az van, hogy más érdekét szolgálom. Azt akarom, hogy valaki, vagy valakik célba érjenek, ezért fel kell áldoznom magam, ha őszintén vállaltam a szolgálatot. Viszont ezek a gonoszul cselekvő királyok nem vezetni akartak, hanem uralkodni. Ezt Isten és a nép sem nézte jó szemmel, és talán párhuzamot tudunk vonni az akkori és a jelenkori bizonyos helyzetek között, mert akik elnyomnak, maguk malmára hajtják a vizet csak, azok ellen fellázadnak az emberek és kis idő leforgása alatt, elseprik az útból őket.
Ebben az igében is szó van egy ilyen félreállításról: Sallum társakat keres magának és Zakariás ellen tör. Bizonyára ismerjük azt a mondást: „Egy fecske nem csinál tavaszt.” Ha Sallumnak nem lettek volna támogatói, akkor tervét ő sem tudta volna véghezvinni. Mennyire ráismerhetünk a mai társadalmunkban jelenlévő ilyen jellegű helyzetekre. Valakinek a velem szembeni megmutatkozott viselkedése nem tetszik? Akkor mit csinálok? Társakat keresek, szövetkezek, és reá rontok! Át akarom venni a hatalmat? Tudom! – egyedül nem fog menni. Ezért keresek olyan embereket, akik kaphatóak erre, és valamilyen szinten osztják az én nézeteimet. És amikor megvan a nagy csapat, akkor a cél érdekében, ami az utamba kerül azt lezúzom, tönkre teszem életét, bemocskolom becsületét.
Sallum viselkedésében még volt valami különleges: mégpedig az, hogy a nép előtt ölte meg Zakariást. Nagy közönség előtt. Magát a bűnös tettét sem akarta már elrejteni (bár ezt titokban szokták megtenni, az éj leple alatt, amikor nem számít rá a kiszemelt áldozat). Hadd lássa mindenki. Vegye észre a nép, hogy ki az erős, kinek köszönhetik a „szabadságukat”, és ki fog majd ezután uralkodni felettük. Ugye mennyire ismerős ez a kép is: ha valaki ellenem mondott, bajom van vele, hát akkor meghurcolom. Az eszközök milyenségében nem válogatok. Ha kell, akkor a nyilvánosság előtt is megszelőztetem az ügyet. Ha már rossz neki, akkor legyen még nagyobb a keserűsége.
Igen ám, de az ilyen király és az ilyen emberek két fontos dologról elfelejtkeznek: ha életük nem Isten szerinti annak hátulütője lesz. Sallum, véghez vitte a tervét, megölte Zakariást, de uralkodása csupán egy hónapig tartott, mert jött Menáhem, és Samáriában megölte Sallumot és ő került a trónra. Fegyver által szerezte a hatalmát, s az által is veszítette el. Ma ezt valahogy így szoktuk mondani: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” Másfelől pedig jó lenne azt is észrevenni, hogy a bajban az állítólagos társak, akikkel szövetséget kötöttem, azok az ínséges helyzetben elfordítják a fejüket (lsd. a tékozló fiú történetét), s magunkra maradunk. Ezt az állapotot az ember nagyon nehezen tudja elfogadni és feldolgozni.
Szívleljük jól meg cselekedeteinket, mielőtt azokat végre hajtjuk.
Forrás: www.sandorhomok.refszatmar.eu