,,A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: Valóban ő a próféta. Mások így szóltak: Ő a Krisztus. Többen pedig ezt mondták: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Nem azt mondta-e az Írás, hogy a Krisztus Dávid magvából és Betlehemből jön el, abból a faluból, ahol Dávid élt? Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban: némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. A szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide? A szolgák így feleltek: Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő. A farizeusok ezt mondták nekik: Titeket is megtévesztett? Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta. Ezután mindenki hazament.” – (János 7,40-53)
Tapasztaltuk már azt, hogy több ember ugyanarra az eseményre nézett, mégis egészen mást gondoltak róla? Egyesek lelkesek lettek, mások gyanakvók, megint mások elutasítók. Valami nagyon hasonló történik Jézussal is a mai igeszakaszban. János evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus szavai megosztják az embereket. Vannak, akik felismerik benne a prófétát, mások a Krisztust sejtik mögötte, de sokan csak azt nézik: „Honnan jön? Belefér-e a mi elképzeléseinkbe? A vezetők pedig inkább meg akarják hallgattatni, mint meghallani.
Ez a történet tükröt tart elénk. Nem az a kérdés, hogy mit mond Jézus, hanem, hogy mit kezdünk vele. Ugyanaz az ige hangzik el, mégis különböző szívekbe érkezik. Van, aki nyitott szívvel hallgatja, és van, aki már előre eldöntötte, hogy mit nem fog elfogadni. Különösen érdekes ebben az igében Nikodémus megszólalása. Nem védi hangosan Jézust, csak egy egyszerű, igazságos kérdést tesz fel: Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt ki nem hallgatja, és meg nem tudja, hogy mit tett?” Ez a halk, bátor hang azt mutatja: Isten munkája sokszor csendesen, kérdések formájában indul el bennünk. Református hitünk egyik fontos tanítása, hogy Isten Igéje élő és ható. Nem kényszerít, nem erőszakos, hanem megszólít. De felelősségünk van abban, hogyan hallgatjuk. Elutasítjuk, mert kényelmetlen? Vagy engedjük, hogy formáljon, még akkor is, ha kérdéseket tesz fel nekünk?
Ez az áhítat arra hív, hogy ne előítélettel, hanem alázattal közeledjünk Jézushoz. Ne csak azt kérdezzük: belefér-e az elképzeléseimbe?, hanem azt: Uram, mit akarsz ma tanítani nekem? Mert Jézus ma is ugyanaz: megosztó – de életet adó. És a kérdés ma is nyitott: hallgatói vagyunk, vagy csak véleményezői?
Maior Erneszt,
Szamos-negyed