.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2025. február 4.

,,Mintegy nyolc nappal e beszédét követően maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment velük a hegyre imádkozni. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája ragyogó fehér lett. És íme, két férfi beszélt vele, Mózes és Illés, akik megjelentek dicsőségben, és a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszéltek. Pétert és a vele levőket pedig elnyomta az álom, de amikor felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik vele álltak. És amikor azok eltávoztak, Péter azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk azért három hajlékot, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek! De nem tudta, mit beszél. Miközben ezeket mondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket, ők pedig megrettentek, amikor a felhőbe kerültek. És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, az én választottam, reá hallgassatok. Amikor a hang hallatszott, már csak Jézus volt ott. Ők pedig hallgattak, és abból, amit láttak, senkinek semmit el nem mondtak azokban a napokban.” – (Lukács 9,28-36)

Három bizalmas tanítvány van együtt Jézussal, és a Tábor hegyére mennek (az ószövetségi gondolkodás szerint Isten kijelentésének a helye), melynek magassága 562 m és Nain és Kána településeken között helyezkedik el. Ezek szerint Jézus Cézárea Filippiből éppen Jeruzsálem felé halad. Jézus megdicsőülését Lukács evangélista úgy írja le, hogy arcának külseje mássá lett. Károli szerint már a bevezető “lőn pedig” is azt nyomatékosítja az olvasóban, hogy a történet nagy fontossággal bír, hiszen a középpontban az ember megváltása áll, Jézus cselekedete, amit mi nem vállalhatunk önmagunkra, erre csak a tökéletes Jézus volt képes. Jézus ezt az Atyával való közösségben akarja megerősíteni, Ő ezért imádkozik, át akarja élni az Atya szeretetközösségét. Kiemelkedő a történetből az, hogy mindez az Atya akarata, és amikor Péter készül a halálára, akkor visszaemlékszik erre a történetre és második levelében így vall. ” Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.” Mózes és Illés az ószövetségi ígéret összefoglalását jelenti, Jézus számunkra az újszövetség, az örök élet és jusson el ez az atyai szózat a mi szívünkbe is. Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szatmár-Kültelek

 

Vélemény, hozzászólás?