,,Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.” – (2 Kor 2,1-4)
Az apostol és a korinthusi hívek kapcsolatába szomorúság vegyült. Nagy szomorúságot okozott az apostolnak ugyanis egy gyülekezeti tag, akinek élete szégyenfoltot ejtett a korinthusi gyülekezeten, s akinek a szigorú fegyelmezés alá vonását kellett követelnie. Kénytelen volt beleszólni a dolgaikba. Az apostol tudta, hogy ettől ők is elszomorodnak, és ő sem örült annak, hogy ezt kellett tegye. De az igazi szeretet mindig megmondja az igazat. Ha családtagjaink, barátaink szeretettel megmondják nekünk az igazat el tudjuk-e fogadni? Először lehet fájni fog, de ez csak átmeneti. S ha meghalljuk az igazságot, javunkra válik! Azt mondja az apostol: sok könnyhullatással írta hozzájuk a levelet. Ő is szomorú, s azt is tudja, hogy nekik is fájdalmat fog okozni, de akkor is meg kell tudják az igazságot. Azért, hogy ebben is meglássák, hogy őszinte hozzájuk és szereti őket. Testvérem, ha Isten megfedd téged, lásd meg, hogy azért teszi, mert szeret téged és jót akar neked. Ne háborodj fel, hanem fogadd el életmentő intését! Ámen!
Maior Ildikó,
Szamos-negyed