,,Mert hasonló a mennyeknek országa a gazdaemberhez, aki jó reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe…” – (Máté 20,1)
Egy gazda napszámosokat fogad fel a szőlőjébe. Szokatlan módon teszi ezt, hisz nem minden munkára jelentkezőt hív meg egyszerre a nap kezdetén, hanem későbbi időpontokban is. Így vannak, akiket délben, másokat kora délután, illetve olyanok is lehetőséget kapnak a munkálkodásra, akiknek alig egy órai tevékenykedés áll rendelkezésükre. A végén jön a csattanó, hiszen a bérezés sem mondható szokványosnak. Már az is furcsa, hogy először azok kapják meg a napszámot, akik legutoljára lettek megfogadva, ráadásul ugyanannyit kapnak, mint azok, akik reggeltől kezdték a munkát. Azonban a gazda nem volt igazságtalan, mert amiben megegyeztek azt hiánytalanul megadta a legtöbbet dolgozóknak. Az más kérdés, hogy ő ugyanannyit akart adni azoknak is, akik kevesebbet dolgoztak, de ehhez neki joga van. A reggeli csoport felháborodása indokolatlannak mondható, sőt valahol kiváltságosaknak is érezhették volna magukat, hiszen ők már az első pillanattól biztonságban érezhették magukat, mert tudhatták, hogy meglesz a fizetségük, lesz kenyerük, míg a többiek épp az ellenkezőjét tapasztalták a piacon való értelmetlen ácsorgás miatt.
A példázat jelentése: a szőlősgazda maga Isten, a napszámosok mi vagyunk. Az idői keret, vagyis a reggeltől estig tartó munkanap az emberi életidőt jelképezi, a születéstől a halálig. Földi életünk akkor nyer igazán értelmet, amikor meghalljuk az Úr minket elhívó, szolgálatba állító szavát. Nyilván ez a megtérésünk pillanata, mert innentől kezdve mindent másképpen látunk, mint azelőtt. Pál apostol a Krisztussal való találkozás előtti szakaszát kárnak és szemétnek ítélte, mert az igazi élet csak Krisztussal együtt kezdődik el.
Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy mindegyik csoport igencsak kiváltságosnak érezheti magát, hogy meghívást nyert az Úr szőlőjébe munkálkodni. És ami a lényeg: senki nem marad kifizetetlenül, az Úrnak erre különös gondja van. Nagyon fontos arra figyelni, hogy a sok munkáért és a kevésért is ugyanazt a bért fizeti ki a gazda. Ez már nyilvánvalóan túlfeszíti a példázat kereteit és azt mutatja, hogy az ember üdvössége ajándék Istentől, a jutalom pedig az, hogy egyáltalán meghívást kaptunk, hogy az Úrért dolgozhatunk. Ha nem hívott volna el bennünket az Úr, akkor még mindig hiábavaló és értelmetlen „piactéri” életünket folytatnánk, ami az „éhenhalás”, azaz a biztos pusztulás felé vezetne minket. A munka és a jutalom között azonban nem áll fenn ok és okozati összefüggés. A lényeg az, hogy onnantól kezdve, hogy munkába álltál és az Urat szolgálod, a jutalmad vagyis az örök életed biztos számodra. A munka és a jutalom is kegyelemből van nem érdemből. Ha ezt valóban komolyan magunkévá tennénk, akkor nem néznénk ferde szemmel azokra, akik felé az Úr szintén ki akarja árasztani a jóságát, bár mi érdemtelennek tartjuk erre őket. Sajnos ez a mi gondolkodásunk, azaz igazságérzetünk, de milyen jó, hogy az Úr nem azonosul vele, hisz így kerülhettünk mi is jósága körén belülre. Ne feledd, akár reggeltől, akár az utolsó órában álltál munkába, kegyelemből van a jutalmad, és örülj annak, ha ebben másokat is részesít az Úr, kevésbé „érdemeset”, mint te vagy. Ámen!
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos