,,Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” – (Máté 24,12-13)
Gonoszság, szeretet, állhatatosság emberi megnyilvánulások, melyek vagy szétszakítanak vagy pedig összekapcsolnak bennünket. Jézus egy nehéz témát feszeget a tanítványai kérésére. ,,Mikor lesz a VILÁGVÉGE?” Olyan kérdés ez, amely valamennyiünket foglalkoztat. Az evangélium ma azt üzeni, hogy sokkal lényegesebb az ahogyan élünk, mint a világ vége dátuma.
Látjuk tapasztaljuk, hogy a próbák meggyengítik a szeretetünket. Akkor amikor nehézséget élünk meg veszítünk a türelmünkből, az erőnkből, a ragaszkodásunkból. Az igazság az, hogy ezekben a hullámvölgyekben van lehetőség egy másik féle forrásra. A szeretetnek a forrására. Az a szeretet, amelyet itt hoz az ige, nem emberi szeretetről szól. Számolni az Isten szeretetével úgy gondolom, hogy a legnagyobb kapaszkodó. Ez a szeretet pedig Jézus, aki önmagát adta érettünk. Hűséges volt és hűséges hozzánk.
Ha Őbenne maradunk és Ő mi bennünk, akkor lesz üdvösség. Adja meg az Úr, hogy így legyen. Ámen.
Törő Attila Miklós,
Patóháza