.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2024. szeptember 11.

„Az Úrnak van szüksége rá…” – (Máté 21,3b)

Csodálatos kijelentése a virágvasárnapi eseménysornak, hiszen ennek a történetnek minden eleme az Urat dicséri és magasztalja. Az Úrnak van szüksége rá, Ő az Úr! Az Urra van szükségünk és az Úrnak szüksége van ránk. Ezt jelenti Krisztussal élni és benne lenni.

Ha végig olvassuk az eseménysorozatot, akkor azt láthatjuk, hogy Krisztus minden előre tudott. Ezt igazolja az a kijelentése: „Menjetek el az előttetek lévő faluba… találtok ott egy megkötött szamarat… És ha megkérdezi, a szamár gazdája miért teszitek ezt, mondjátok az Úrnak van szüksége rá. Nem csak akkor, de ma sincs ez másképpen, mindent előre elkészít számunkra az Úr, nekünk csak az Ő akaratát kell cselekedni. Bizonyosságunk van arra nézve, hogy Isten, Jézus Krisztusban mindent gyönyörűségesen elrendezett számunkra; Ő maradéktalanul, üdvösségesen elrendezte az életünket.

Hiszed-e, hogy az Úrnak rád is szüksége van, mert ha igen akkor innentől kezdve nem fogsz magadra úgy tekinteni, mint aki haszontalan, értéktelen, mint aki csak egy a sok közül a társadalomban, hanem mint a legértékesebb valaki, aki Krisztus ügyéért harcol már itt a földi világban. A virágvasárnapi sokaság a kiáltásával, az ünneplésével azt hirdeti és hirdette, hogy az Úrra van szükség, Megváltóra van szükség, nincs más megoldás, csak az élő Isten tud rajtunk segíteni. Ámen.

Dohi Arnold,

Szamosdob

Vélemény, hozzászólás?