Velünk az Isten – 2024. október 20.

“… az őrségből némelyek bemenvén a városba… egybegyülekezve a vénekkel együtt, és tanácsot tartva, sok pénzt adtak a vitézeknek, és ezt mondták nekik: Mondjátok, hogy az ő tanítványai odajöttek éjjel, hogy ellopják őt, amikor mi aludtunk.” – (Máté 28,11-13)

Megdöbbentő a főpapok ellenállása, szívüknek keménysége, akik a tényeknek sem hajlandók hinni. A Jézus sírját őrzők egy része jelentik a vallási vezetőknek a történteket, de ez sem indítja őket megtérésre. Megmaradnak hitetlenségükben, ami azt eredményezi, hogy hazugsággal igyekeznek elfedni a valóságot. Lefizetik az őröket, hogy koholt hazugsággal azt állítsák, a tanítványok ellopták a Jézus holtestét. Pénzért mindig akadnak cinkostársak.

Ezek a vallási vezetők ahelyett, hogy kapitulálnának a Messiás előtt inkább mentegetik bűnös életüket. Egyáltalán nem akarják komolyan venni Jézus szavait, aki egy alkalommal azt mondta: „Aki meg akarja tartani a maga életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” Hamis életük roppant kényelmes és vonzó volt számukra, ezért nem voltak hajlandók lemondani róla.

Aki a bűn útjára tér és nem akar arról letérni, annak az életében egyik bűn követni fogja a másikat. Az ilyen emberek egyik bűnt a másikkal próbálják „tisztára” mosni, és ha nem lépnek ki ebből az ördögi körből, akkor annak a vége a biztos pusztulás. De Isten nem ezt akarja, hanem azt, hogy a bűnös térjen meg az ő útjáról és éljen. Istennel ez lehetséges, mert vele minden, lehetséges. Ámen.

                                                                                                     Szilágyi Balázs,

                                                                                                     Szatmár-Láncos

 

 

Vélemény, hozzászólás?