“…Mert a pap az Istenének van szentelve. Te is szentnek tartsd őt, mert Istened kenyerét ő áldozza. Szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az ÚR, a ti megszentelőtök.” – (3Móz 21,7b-8)
Ki a jó pap? Mitől jó pap egy pap? Hogyan tekintesz a papodra kissé illedelmesebben fogalmazva lelkipásztorodra/lelkipásztornődre? Ha netán lelkész vagy, akkor hogyan tekintsz magadra? Olyan kérdések, ezek, amelyek mindegyre megszólalnak bennünk. Egy olyan társadalomban élünk, amelyben Isten és az Isten ügye háttérbe szorult.
Isten embere már szinte a képzés ideje alatt kiég, vagy a szolgálata közben. A lelkészi társadalomban is teret hódít a függőség és az öngyilkosság. Egyre inkább szükségesnek érzik a szakemberek, hogy a lelki vezetők lelkével is foglalkozni kell, gondozni segítséget nyújtani. De ez a lelkipásztor személyes felelőssége is, vagyis kérni és elfogadni a segítséget!
A mai ige úgy gondolom, nagy segítség tud lenni mind az Ige hirdetőjének, mind az Ige hallgatójának. Mert a pap az Istenének van szentelve. Istenhez tartozik a pap! Azt adja tovább, amit ő is kapott. Azt viszi a gyülekezet elé, amit Ő maga is megharcolt. Ami átjárta, ami gyógyította, ami újjáteremtette. Őt hirdeti, Aki számára is megbocsátott. Szentelve, vagyis elkülönítve. Hiszem ezt? Hiszed ezt?
Te is szentnek tartsd őt, mert Istened kenyerét ő áldozza. Persze tudom… a pap is ember… szoktuk mondani. De Kinek az embere? Kinek a Nevében van jelen a gyülekezetben? Kinek a Nevében végzi a szolgálatot? Kiknek az érdekében magyarázza az igét? Kikért imádkozni? A Te Istened Nevében van jelen, a te számodra, a te gyülekezetedben!
A lelkipásztor/pap nem önmagától az aki, és nem önmagától lehet mássá! Egy lelkipásztor hiteles szolgálata nem önmagától vonzza az embereket Istenhez. Hanem azért mert a lelkipásztor követte az Istenét, aki mindvégig előtte haladt és most is halad!
Miközben egy ősrégi mondatot olvasol: Szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az ÚR, a ti megszentelőtök. Érezheted, ahogyan ez az ige tisztogatja a látásodat, szívedet az elvárásoktól, a neheztelésektől, a csalódásoktól, amelyeken át tekintsz a papra/ lelkipásztorra.
Miközben engeded, hogy felszabadulva tekints a papra/lelkipásztorra, mint Isten olyan emberére, aki az Urat szolgálja minden értékével és gyengeségével együtt. A Szentlélek elmondja, hogy Isten az, aki megszenteli az Igének hirdetőjét és hallgatóját. A papot/lelkipásztor és téged, aki hallgatod őt, vagy éppen olvasod az igemagyarázatát. Ilyenként, ha közös a Megszentelőnk, akkor mi egymásnak útitársai vagyunk! Őrá tekintve, Aki megváltott és megszentel, segítve bátorítsuk egymást! Lássuk Jézust, aki vállalta az útját, vállaljuk mi is a miénket! Ámen.
Törő Attila Miklós,
Patóháza