,,Fogtam a Jóakarat nevű botomat, és eltörtem, és ezzel felbontottam a szövetséget, amelyet valamennyi néppel kötöttem…Azután eltörtem a másik botomat is, az Egyetértés nevűt, és ezzel felbontottam a testvéri viszonyt Júda és Izráel között” – (Zakariás 11, 10;14)
Olvasandó: Zakariás 11. fejezete
Minden évben, március első péntekén, Ökumenikus Női Imanap alkalmával találkozunk együtt , különböző felekezetekhez tartozva , mi keresztyén asszonyok! Együtt imádkozva próbáljuk helyreállítani az egységet, az egymástól egyre inkább eltávolodó világban. Mi , akik a családjainkban is , a mieink között is, felelősek vagyunk azért, hogy együtt tartsuk szeretteinket, hozzátartozóinkat, ma azért imádkozunk majd, hogy a keresztyénség nagy családjában, a világban is megvalósuljon a közeledés, hogy tiszta szívből tudjuk rábízni magunkat az Egyetlen Jó Pásztorra, Akit a mi Teremtő Atyánk fölénk állított, hogy pásztorlása alatt megérkezzünk mindannyian az atyai házba.
Zakariás próféciája ma, éppen arra emlékeztet, hogy Isten pálcát tört népe felett, büntetésképpen el akarja törölni az egységet Ábrahám gyermekei között. El akarta törölni a köteléket közötte és népe között, mert semmire sem becsülték szeretetét, gondviselését, legfeljebb 30 ezüst pénzre!
A prófétai figyelmeztetés ma rendkívül időszerű! Nem becsüljük sokra szeretetének összeforrasztó igyekezetét Jézus Krisztusban! Az áldozata nem megbecsült, jó pásztori vezetése sokszor teher. Áldozata elfogadásának böjtje fáraszt bennünket, megszokottá, rutinszerűvé , törvényszerűvé válik!
Isten mostanáig türelmesen viselte háládatlanságainkat, közömbösségünket. Legyünk ezután odaszántabbak és engedelmesebbek! Figyeljünk egy akarattal a Jó Pásztorra, Akit fölénk helyezett, magára vette bűneinket és győzött, eleget téve Isten igazságosságának! Kérjük Istent tegye félre szélsőséges szigorúságát és segítsen, hogy kitartsunk a Jó Pásztor mellett, hogy megmaradjunk az Ő nyájában. Pásztorbotja vezetése alatt lehessen a mienk az áldott örökség, amit Jézus Krisztusunk vére szerzett nekünk. Tégy eggyé Urunk! Hadd lássa meg a világ, hogy eljöttél, Tégy eggyé Urunk! Ámen.
Nagy Erika,
Sárközújlak