.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2024. június 9.

„Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és hűségesek.” – (Jel 17,14)

A mai kijelölt igében egy paráznáról olvashatunk, akivel paráználkodtak a föld királyai és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. (2. vers) Ez a parázna lelkület nem csak a hatalmasokat érinti, hanem Isten gyermekeit is kísérti. Bármennyire is el szeretnénk távolítani magunktól ezeket a gondolatokat, mondván, hogy bennünket ez nem érint, hiszen igyekszünk az Úr útján járni, jót cselekedni, bizony rólunk is szó van. Rólunk, mai hatalmakról, mai paráznákról, mert minden bűn paráznaság. Mit tudunk tenni? A Bárány le fogja győzni azokat, akik ellene harcolnak. Ezért nekünk döntenünk kell, hogy melyik oldalon akarunk harcolni. Döntenünk kell, hogy engedünk a Bárány hívásának, és hűségesek maradunk hozzá, vagy a bűn és paráznaság útjára akarunk állni. Jézus Krisztus ma is megtérésre hív bennünket. Ámen

Gáti Tibor Levente,

Kisbábony

 

Vélemény, hozzászólás?