.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2024. június 17.

“Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.” (Jel 22,5)

A Biblia utolsó lapján értjük meg azt, amit az első lapon fejcsóválva veszünk tudomásul. Isten az első napon teremti a fényt és a negyedik napon a Napot, azaz a világosság vélt forrását. Ebből az Igéből kiderül, hogy Isten a világosság eredeztetője. Elfogadásra érdemes.

Mi a különbség a Nap fénye és Isten fénye között? Itt a Földön azt mondjuk, hogy nincsen jó rossz nélkül, nincs boldogság szomorúság nélkül, nincsen fény árnyak nélkül. És ez vigasz is, mert amikor valami rosszat tapasztal az ember, tudja, hogy ennek vége lesz, és utána következik a jó. Amit azonban Isten ígér a fenti Igén keresztül az, hogy lesz fény árnyék nélkül, lesz jó rossz nélkül, lesz boldogság szomorúság nélkül, öröm üröm nélkül. Ez vár ránk a Mennyországban.

Addig is ebben a világban azonban szükség van lámpásokra és világosságra. Kétségbeejtően nagy a sötétség sokfelé. Gonoszságot, álságosságot, homályt, érthetetlenséget tapasztalunk, és sokszor az a baj, hogy a saját magunk viselkedésén is. Könnyű belesüppedni a körülöttünk tapasztalt valóságba, de van más lehetőségünk is. Fentről kapott erő a ragyogás. Neked is a szükséged van rá, hogy égj, de ne égj ki, a körülötted levők számára meg egyenesen életszükséglet akkor is, ha nem köszönik meg, akkor is, ha nem veszik észre. Te csak tedd a dolgod, ragyogj, világíts! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?