,,De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám…Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.” – (Máté 8, 8;10)
Jézus a hegyen elmondott beszéde után komoly csodatétel-sorozatba kezd. A leprás, Péter anyósa és számos más beteg meggyógyítása mellett, egy százados szolgája is gyógyulásra talál. De fontos-e számunkra, hogy kinek a szolgájáról beszélünk?
Az események Kapernaumban történnek, mely az ország többi részéhez hasonlóan római uralom alatt volt igazgatva. A százados tehát Rómát szolgálta, ami azt jelenti, hogy római isteneket tisztelt. Ez a pogány ember fordult segítségért Jézus felé. De nem akárhogyan teszi. Nem csupán Úrnak tartja Jézust, de erejét is elismeri és hisz abban, hogy csupán kimondott szavával gyógyításra képes.
Az hegyi beszéd elmondása után hitet kereső Jézus elcsodálkozik a pogány százados szavait hallva. Zsidókat megszégyenítő módon tesz bizonyságot Jézusba vetett hitéről. Menj el és legyen a te hited szerint – mondta Jézus az alázatos tisztviselőnek, akinek meggyógyult a szolgája.
A százados, más néven centurió, hite jutalmat talált. Felismerte azt, hogy a saját istenei erőtlenek, hiszen bálványok csupán. Te, aki keresztyénnek tartod magad, van ilyen Krisztusra hagyatkozó hited? Van-e benned ilyen alázat? Tudod-e azt mondani, hogy „nem vagyok méltó a szeretetedre, gondviselésedre, megváltásodra, de tudom, hogy Te képes vagy. Sőt szeretsz, gondomat viseled és megváltottál, ezért rád bízom életemet?” Ámen!
Kocsis Norbert slp.,
Szamos-negyed