„Mert eljön az a nap, amely elpusztítja egész Filiszteát, kiirtja Tíruszt és Szidónt és segítőinek minden maradékát, mert lerontja az ÚR Filiszteát, a Kaftór-szigeten lakók maradékát” – (Jer 47,4).
Hova tűntek a filiszteusok? A Bibliában gyakran megjelennek, különösen a királyok korában okoztak sok kellemetlenséget a zsidóknak. Saul több-kevesebb sikerrel hadakozott ellenük, Dávid viszont mindig győzedelmeskedett felettük. A későbbi királyok gyakran vereséget szenvedtek tőlük. A történészek szerint a filiszteus fejlett nép volt, akik élen jártak a hajózásban és vas megmunkálásában. Egy ilyen erős és tehetséges nép, hogy tűnhetett el a történelem homályában? A Palesztina elnevezés több mint valószínű, hogy Filisztea névből ered. Úgy tűnik, hogy csak a név maradt fenn utánuk.
„Eljön az a nap, amely elpusztítja egész Filiszteát” – mondta a próféta és igaza lett. Sőt azóta már több nagyhatalom is letarolta a ma ismert palesztin területet. Lám ennyit ér az ember Isten nélkül. Lehetünk bármilyen jól képzettek, fejlettek, modernek, a megmaradásunkat akkor sem tudjuk biztosítani.
Isten kegyelme nélkül ugyanilyen ítélet alatt lennénk mi is. Talán a nevünk fennmaradna néhány történelmi dokumentumban, de ennél többre nem számíthatnánk. Jézus megváltottjaiként nem vagyunk ítélet alatt. Ő a biztos menedék, ő a mi erős várunk. Benne bízzunk! Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród