,,Meddig kiáltok még óh, Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg!” – (Habakuk 1,2)
Kiáltani mindannyian tudunk és szoktunk is, de nem mindegy, hogyan és kihez szól e kiáltás. Habakuk az Úrhoz kiált, és arra bátorít bennünket Istenünk igéje, hogy nekünk is ezt kell tenni. Bár sok esetben mi is kiálltunk és az Úrhoz folyamodunk, amikor szükségben, bajban, elesett helyzetben vagyunk, és tudjuk jól, hogy nem csak akkor kellene őt keresnünk, de még is jó dolog, hogy van, akihez kiáltsunk.
Amikor valaki ezt a 2. verset elolvassa, akkor azt mondja: kérem, ez a Habakuk, egy hitben elbizonytalanodott ember! Ez egy olyan ember, akinek, ha volt is hite, de lám, megingott benne! Ez egy olyan ember, aki Istent talán kérdőre vonja, és azt mondja neki: meddig nem hallgatsz meg? Kiáltozom hozzád, és nem szabadítasz meg!
De nem így van, mert hogyha elolvassuk az igét és az egész Habakuk könyvét, akkor tulajdonképpen nem perel itt Habakuk az Úrral. Nem hitetlenség van itt, mert nem azt mondja Habakuk, hogy „nem hallod, amit mondok”, hanem azzal kezdi a 2. verset: meddig nem hallgatsz meg?
Tehát, Habakuk számára az nem kérdéses, hogy Isten meghallgatja, vagy sem, hanem az a kérdés, hogy mikor válaszol Isten. Legyen mindannyiunk számára biztatás és bátorítás az, hogy kitartónak kell lenni az Úrral szemben, nem szabad feladni a hozzá való fohászkodást, hanem megvárni türelmesen, amíg válaszol.
Előttünk álló böjti időszak legyen egy ilyen lehetőség, amikor türelemmel, megértéssel kivárod az Úr válaszát életed kérdéseire. Ámen!
Dohi Arnold,
Szamosdob