„…ha valaki jót tesz, az annak jutalmát veszi az Úrtól, akár szolga, akár szabad.” – (Efézus 6,8)
Pál apostol tanácsot ad a gyülekezet tagjainak arra nézve, hogyan viszonyuljanak egymáshoz, hogy az építő, örömteli kapcsolat legyen. Elsősorban a családban élőket, a családtagok közötti helyes viszonyt taglalja, majd ezt követően kitér a rabszolgatartó társadalmi rendszer nagy kérdésére, a szolga-úr kapcsolatra. Erre azért volt szükség, mivelhogy a gyülekezetben a Krisztusban megtértek között sokan voltak olyanok, akik szolgák és urak voltak. Milyen legyen az egymáshoz való viszonyulásuk a közösségen belül? Korábban ezt a kapcsolatot az jellemezte, hogy a szolgát emberszámba se vették, aki teljesen ki volt szolgáltatva ura kénye-kedvének, s úgy néztek rá, mint egy akármilyen másik használati tárgyra, adták-vették őt a piacon, mint az állatot. Élete egyedül urától függött, és sorsa attól volt elviselhető vagy nem, hogy ura jóindulatú vagy ellenkezőleg, rosszindulatú ember volt.
Ez az áldatlan állapot gyökeres változáson ment keresztül akkor, amikor Jézus Krisztus személye és tanítása uralkodóvá vált egyes szolgák és urak életében. A Krisztusnak átadott életű szolga és úr társadalmi státusza ugyan nem változott meg – a szolga szolga maradt, az úr pedig úr -, de az egymáshoz való viszonyulásuk belső tartalma teljes egészében más lett. Ezt a viszonyt többé már nem az alá- ás fölérendelés jellemezte, hanem a Krisztusban való egyenlőség, az igazi testvériesség hatotta át. Krisztus belülről bontotta le a válaszfalakat a különböző társadalmi rétegek között, nem pedig a külső körülményeken javított. Ő mindig így cselekszik: először az ember szívét változtatja meg és ennek következtében változnak meg majd a külső körülmények, a helytelen, káros emberi viszonyok. Így tűnhetett el később ez a nagyon igazságtalan, embertelen rabszolgatartó társadalmi rendszer is.
A Krisztusban élő szolga most már jó szívvel engedelmeskedik az urának, nem kényszerből, hanem lélekből, nem színleli a jóságot, hanem valóban örömmel hajtja végre a feladatait. Ugyanúgy jár el az úr is, immáron emberként tekint szolgájára, sőt az Úrban egyenrangúnak fogadja el, hiszen neki is van Ura a mennyekben, akinél nincs személyválogatás. Őbenne nincs többé sem úr, sem szabad, mert mindnyájan egyek a Krisztusban (Galata 3,28).
Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy emberi kapcsolataink mindegyike akkor lesz igazán gyümölcsöző, áldásos mindkét fél javára, ha minden esetben részt vesz benne egy harmadik fél is: az Úr Jézus Krisztus. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos