„Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga! Mert Isten minden cselekedetet megítél, minden titkos dologgal együtt, akár jó, akár gonosz az.” – (Préd 12,15)
Miután a prédikátor sokféle életfilozófiát és emberi tapasztalat végig sorolt, amelyek csak horizontális síkon mozogtak és valóban – emberi, földi szempontból – hiábavalóságnak minősültek, a könyv legvégén nem pesszimista, lemondó, elkeseredett hangnemben zárja mondanivalóját, hanem ellenkezőleg, megszólal benne a hit, az Isten iránti ragaszkodás. Azt mondja, hogy ez mindennek a summája, a kvinteszenciája: számolj Istennel, mert Ő létezik és Ő az egyedüli valóság, aki mindeneket megítél, még a titkos dolgokat is. És ez a lényeg.
Sokféle élettapasztalataink lehetnek, az életet láthatjuk mi is a prédikátor szemével úgy, ahogy ő látta tizenegy fejezeten keresztül, de el kell jussunk odáig, hogy ki tudjuk mondani, a lényeg mégis az, hogy az élet nem értelmetlen, annak célja van és nem a semmibe torkollik, hanem Istenből indul ki és hozzá tér vissza. Ámde a jó és kellemes vég érdekében nekem, mint embernek mindezt tudatosítanom kell magamban, hogy egyébként a kiindulás és a megérkezés között, vagyis egész földi életem során féljem az Istent, azaz vele járjak, neki engedelmeskedjek, elfogadjam szeretetét és ezt a szeretetet minduntalan megosszam másokkal is, egyszóval igyekezzek krisztusi módon élni. Ez a legfőbb dolgom, ennél semmi sem lehet fontosabb.
Krisztusért Isten megváltott gyermeke vagyok, azé az Istené, aki Fia által megszabadított régi, hiábavaló életemből és ezért én neki egész életemben hálával és köszönettel tartozom. Ha értelmesen, reményteljesen, boldogan akarok élni, csak így lehetséges. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos