„Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot.” – (Préd 11,7)
Jó és édes számunkra a világosság, jó nekünk néznünk Isten fényes Napját, de ugyanakkor keserves tapasztalat, amikor szemléljük a fényt eltakaró homályt, sötétséget. Miként viszonyulunk ilyenkor? Az emberek többsége nyomban a haragvó Istenre gondol, aki nem bánta meg ugyan, hogy világosságot, édes fényt árasztott teremtményeinek, de ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy nem hanyagolja el szerény figyelmeztetéseit sem. Azt mondják sokan, hogy Isten délben szakította meg boldogságukat (Ám 8,9), éppen akkor, amikor a legtöbb örömet várták életüktől.
Egyszer, s mindenkorra megállapíthatjuk, hogy a lelki elhomályosodások is, majdnem olyan törvényszerűségek hitünk erősödése érdekében, mint amilyen fontos, hogy esőfelhők eltakarják időnként előlünk a Napot. A megmagyarázhatatlan életfordulatok, melyek beárnyékolhatják lelki életünk eddigi verőfényes egét, olyanok, mint pl., a szmog. Erről pedig nem mondhatjuk el, hogy szükséges rossz. Csak azt, hogy egyes helyzeteket mi idézünk elő, melyek után nagyon hosszan tartjuk magunkat ebben az önmarcangoló elhomályosodásban.
Adja Isten, hogy drága fényével Isten hozza fel számunkra a Napot, és adjon meg minden lehetőséget arra, hogy a naponkénti fény édessé tegye a munkánk és szeretetünk nyomán megszületett áldást. Isten dicsőségére, mindannyiunk békességére és boldogságára. Ámen.
Elek Arnold Zoltán,
Halmi