Velünk az Isten – 2023. november 13.

“Mert sok beszéd van, ami csupán a hiábavalóságot szaporítja, és mi haszna van belőle az embernek?” (Préd 6,11)

A magyar nyelv napján az Úr Igéje a hiábavaló beszéd elhagyására buzdít. Sok a bla-bla, sok a pletyka és sokmindenkinek van véleménye olyasmiről, amihez nem ért. Aki pedig értene hozzá, inkább hozzá se szól, mert nem süllyed le arra a szintre.

De mi a hiábavaló beszéd és mi nem az? Érdemes tisztázni. Hiábavaló a dicsekvés, ami önmagamra mutat. Hiábavaló a sok beszéd, cselekvés nélkül. Hiábavaló a szép beszéd, rút lélekből. Hiábavaló a mások kibeszélése, annak háta mögött, mikor védekezni sem tud ezellen. Hiábavaló a rothadt beszéd, akkor is, ha hirtelen úgy érzni az ember, hogy legalább kiadta magából: bizony szégyen az, hogy az jött ki belőle. Másokat mérgez vele, még akkor is, ha úgy érzi, megkönnyebbült.

Van azonban olyan helyzet, amikor az ember hiábavalónak érzi azt is, ha igazat szól. Sok igehirdető, tanár, szülő, nevelő érzi azt, hogy hiábavaló volt, amit mondott: falra hányt borsó. Lepergett. “Van hallgatód? Nincsen?/ Te mondd, ahogy Isten/ Adta mondanod,” – biztat versében Arany János.

Az embernek azért van két füle és egy szája, hogy legalább kétannyit hallgasson, mint amennyit beszél. Hallgass! Hallgass meg mást, mielőtt beszélsz, és ha beszélsz, biztass, buzdíts, nevelj! Még akkor is, ha az sokszor hiábavalóságnak tűnik. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?