,,Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal, mert megszenteltetik Istennek Igéje és könyörgés által” – (1Tim 4,4-5)
Velünk az Isten – 2023. július 13.
Jó az ha komolyan vesszük Jézus visszajövetelét, várni is kell érkezését, bizonyára el fog jönni, ahogy megígértetett. Sokan azonban tévedésben vannak, olyan eszközökkel próbálnak tetszelegni Krisztusnak, amely ellenkezik a hittel, emberi elképzelés-szerinti, azt is meg merem kockáztatni, hogy babonaságból fakad. Sokat beszélnek félre az emberek, ma is sok a hitető, például az ukrán-orosz vagy az amerikai-orosz háborút az utolsó idő jeleként hirdetik. Az tény, hogy félrecsúszott az emberiség, a rosszat jónak nevezi, ki akarja fordítani sarkából a világot, megpróbál beavatkozni a teremtett világ rendjébe, mintha kétségbe vonná azt, hogy amit megteremtett Isten, az jó. Nem csoda, hogy ott tartunk ahová jutottunk az emberi okosság révén és a túlzott anyagiasság által.
Nagy kérdés az, hogy mit nevezünk ,,utolsó időnek”, hol kezdődik és mikor ,,telik be” ez az idő. Nem a mi dolgunk tudni az időket és az alkalmakat, az Atyánál van elrejtve ennek kezdete és beteljesedése. Készen kell lenni erre az időre, de megmaradni azok között a korlátok között, amelyet Isten megszabott.
Uram, a te ígéreted szent,
elmondjuk majd ,,beteljesedett”,
várni, nem annyi hogy állni:
továbbra is a hitben várni. Ámen.
Fodor Lajos,
nyugalmazott lelkipásztor