“Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is.” (1Kor 15,1-8)
Ebben szakaszban Pál apostol egy hitvallást intéz a gyülekezethez, amelyben Krisztus feltámadásának tényét közli. Mindezeket a korintusiak is elhiszik és elfogadják, azonban vannak tévtanítók, akik egészet kifordítják. Pál apotol nagyon őszintén és mélyrehatóan vallja, hogy Krisztus halála és feltámadása a “mi bűneinkért” történt. Mi voltunk azok, akikért Isten elküldte Őt, hogy a mi üdvösségünket általa megszerezhessük. Az Ige második részében az apostol a feltámadott Krisztus megjelenéseit írja le. Húsvétkor megjelent Péternek, majd sorban a többi tanítványnak, és tudjuk, hogy Saul életében is eljött az a pillanat, amikor Krisztus feltámadásának fényessége beragyogta életét úgy, hogy földre esett, és átmenetileg megvakult. Ezt, mint utolsó személynek való megjelenést Pál nagyon szerényen írja, de látjuk öntudatát, mellyel igazolja, hogy ő is apostol (Krisztus feltámadásának tanúja). Ez csakis kegyelem által lehetséges, hiszen nem hűsége jutalmaként jelent meg előtte, hanem, mint követője és hirdetője. Ez a kegyelem van jelen a mi életünkben is, a missziói munkában szólunk róla, hiszen ezt feladatként kaptunk. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek