Velünk az Isten – 2022. március 31.

“Megkérdé azért Dávid az Urat….és úgy cselekedék Dávid, amint megparancsolta vala néki az Úr” (2 Sám 5,23-a,25-a)

Ismerjük be, hogy nem vagyunk eléggé bölcsek, rá vagyunk utalva az okosabbak, a tapasztaltabbak tanácsaira. Aki azt tartja magáról. hogy ő elég okos, szinte mindent tud, elébb-utóbb magára marad, mert  gőgössé, felfuvalkodottá válik, lekezeli azokat, akik szóba állnak vele.
 A nagytudású, igazi bölcs ember szelíd, alázatos és udvarias. Amikor vele beszélsz, egyenlő partnerként fogad, nem akar kioktatni, szívesen felvilágosít, ha erre szükséged van. Barátod tud lenni.
A király harcban állott a filiszteusokkal. Vannak képzett katonái, harci szerszámai, ismeri a harci cseleket is, felmérte az ellenség erejét, mégis harcba indulás előtt kétszer is ahhoz fordult tanácsért, akitől függ a hadakozás kimenetele. Amikor megkapja az utasítást, nem vitatkozik és főleg nem okoskodik, Isten tanácsát parancsnak tekinti és úgy is engedelmeskedik, mint aki parancsot kapott. Dávid király sikerét, győzelmeit annak köszönhette, hogy egyedül csak az Istenre hallgatott, Őt hívta segítségül, Tőle fogadott el tanácsokat, egyedül csak Neki engedelmeskedett, még akkor is, ha az emberi logika mást diktált. Ő tudta igazán, hogy Isten nélkül semmi sem lehetetlen, minden annak javára dől el, aki az Ő nevében küzd és harcol.
Lehetséges, hogy nem állasz nagy döntés előtt, de az is megtörténhet, hogy életbevágóan fontos kérdés előtt vagy, bátran kérdezd meg hát a te Istenedet. Ne utólag, amikor már csalódtál vagy melléfogtál, indulás előtt, tedd ezt meg. Hidd el, Isten válaszol és a legjobb utat mutatja számodra.
Uram, mit cselekedjem?
Bátran kérdezem, hiszem:
azt is megteszed
ami előttem kiúttalan.
Ámen.
Fodor Lajos

Vélemény, hozzászólás?