“Amint ezt Dávidnak hírül hozták, eleikbe külde (mert ezek az emberek igen meggyaláztattak) és ezt izené a király:Maradjatok Jerikhóban mindaddig, míg megnevekedik szakálotok, és úgy jöjjetek haza” (2Sám 10,5)
Mintha kifordult volna magából a világ, a szépségnek nem adnak helyet, a jóságot fel sem tételezik egymásról az emberek, gyanúsan néznek egymásra, az irigység a tetőfokára hágott, a becstelenség nem ismer határokat-kivetkőzött emberségéből az ember, mintha teljesen megszállta volna a démoni hatalom. Hová lettél Isten teremtménye?! Az isteni képből hordasz-e önmagadban egyetlen szikrát is?
Dávid király a legjobbat akarja: Amikor meghal Ammon király, a gyászban lévő családhoz követeket küld, hogy megvigasztalják a család tagjait. Az önmagukat okosnak mondott tanácsadók azonban beültetik a bogarat a királyi család fülébe: Ne higgyétek, hogy Dávid király a legjobb szándékkal küldte el embereit hozzánk, bizonyára kémkednek, viszik a híreket, többet akarnak tudni az országról, hogy könnyebben le tudjanak győzni bennünket, – ezért vannak itt ezek az emberek. Bosszút is állnak rajtuk: Megcsonkítják szakállukat. A gyanú, a rossznak a feltételezése tettlegességig fajul. Mint oly sokszor történik ma is.
Dávid nem tervez viszont-bosszút, de amikor az asszírok támadást indítanak ellene, ezt nem várja ölbe tett kézzel, a támadásra harccal válaszol és győz, mert nem engedheti meg, hogy hazája idegenek kezére jusson.
A húsvéti ünnepkör kapujában láthatjuk: Jézus Krisztusról a hivatalosok semmi jót nem tételeztek fel, istenkáromlással kezdték el vádolni, mindent elfeledtek, ami a nép érdekében történt, mintha kimosták volna az agyukat, csak azt szajkózták, hogy “bűnös, halálra vele”.
Valamikor csak feltámad az igazság napja…
Uram, az elfajult
emberiséget teremtsd újjá!
Ámen.
Fodor Lajos