“Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Róma 4,1-8)
A mindenkori ember előtt két út áll: Az egyik az emberi cselekvés útja, amelyben saját elképzelése szerint él, saját erejében bízik és lehet olyan (téves) elképzelése, hogy az örökkévalóság megszerzésére ez elégséges. Melyek lehetnek ezek a cselekedetek? Tudunk-e rangsorolni? Isten előtt lehet olyan szolgálat, tett vagy erőfeszítés, amely igazolhatja jóemberi mivoltunkat? Mindezek felesleges erőfeszítésnek tűnhet, amelynek végét nehezen láthatjuk. A második útat az választja, aki nem emberi teljesítményeivel akarja megoldani életét, aki teljesen Isten kezébe helyezi azt, mert tudja, hogy kegyelméből él minden nap. Ezt az utat választó ember naponta megtapasztalhatja a hit életformáját. Az ilyen ember Istenre hagyatkozik, mint Ábrahám, akinek semmit sem tudunk elhívását megelőző életéről, mondhatnánk vallásos tapasztalattal nem rendelkező embert volt. Isten azonban megszólította őt, igaznak látta, elfogadta és kegyelemből megjutalmazta igazságával. Fontos, hogy a mindenkori ember a hit útját válassza. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek