“Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet, akik közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai. Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (Róma 1,1-7)
Pál apostol bemutatkozik a római gyülekezet előtt, hiszen egy olyan közösséghez intézi levelét, amelyet nem ő alapított, és még soha nem járt közöttük, ezért is merült fel az apostol elhívásának kérdése. A levélkezdetben ezért olvassuk azt, hogy Pál az apostoli
megbízatást a feltámadott és megdicsőült Krisztustól, egyenesen a világ Urától kapta. Ő Krisztus szolgája, aki maga is szolgájává lett az Atyának, amikor földi
emberként élt közöttünk. Ezt a viszonyt kell nekünk meglátnunk, amikor a magunk szolgálatáról beszélünk, hiszen ennek elhívását érezzük lelkünkben, és erre válaszolnunk kell. A mai válaszunk legyen még mindig a húsvéti örömhír szólása: “”… halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult.” Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek