Velünk az Isten – 2021. november 19.

„Jól látom a hűségeseket az országban, ők velem maradhatnak. Aki tökéletes úton jár, az szolgálhat engem. Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt.” (Zsolt 101,6-7)

A 101. zsoltárban beszél a hívő és beszél a Teremtő Isten. A zsoltáros, aki várja az Úr érkezését, aki készül fogadására nem csak azt fogalmazza nem hogyan készül, de megszólaltatja a Mindenség Urát is.

Adventre, készülünk s fontos, hogy ne csak magunkra figyeljünk hanem Istenre magára is.

Két verset emelek ki az ének szövegéből, amik Isten álláspontját, elvárását, ígéreteit, és tetteit beszélik el.

A 7. vers az álnokoknak, hazugoknak szól. „kint maradnak az ebek,… s akik szeretik és szólják a hazugságot…

A mai ember gyakran gondolja, hogy a hazugság nem oly nagy probléma, nem oly nagy bűn, legfeljebb jellemhiba, vagy szükséges rossz, ami igazából jó, mert minket véd s kihúz a csávából…

Ne feledjük a Sátán találta fel, ő maga a hazugság atyja… aki ilyen nem maradhat Isten házában. Te ne légy ilyen. Te légy az akikről a 6. vers beszél…

A 6. vers az „igazaknak” szól: azt mondja az Úr, – Jól lát téged, látja hűségedet, vele maradhatsz, s szolgálhatsz neki. Azt is mondja nem vagy egyedül, vannak még olyanok, mint te, akik a kevesen hűek maradtak, akik az úton tökéletesen jártak és járnak.

Lehet azt gondolod ez nem te vagy, de ha olvasod a sorokat, azt jelenti keresed Őt, vágyakozol hozzá, s a úgy érzed nem vagy méltó őszinte is vagy s ez egy jó kezdet, hogy még inkább elmélyüljön a kapcsolatod Istennel. Ha még nem vagy tökéletes engedd, hogy Isten azzá tegyen. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Vélemény, hozzászólás?